Arra voltam kíváncsi, hogy a különböző országokban milyen a városok méret szerinti eloszlása. Az apropót az adta, hogy Magyarországon adva van egy nagyon aszimmetrikus helyzet. Kb. minden 5. magyar Budapesten él, a 2. legnépesebb városunk 10-ed akkora, mint az 1. De azt látom, hogy ha hasonló népességű országokat nézünk a közelben (mondjuk a szomszédosak közül), akkor ott is hasonló a helyzet.
Jól látható, hogy Szerbia a legvárosiasabb, Ausztria pedig a legkevésbé az.
Ugyanezt megnéztem kicsit nagyobb dimenzióban is: Európa 25 millió lakos feletti országait hasonlítottam össze (9 ilyen ország van, de ebben benne van Törökország is, aminek elég kis része lóg csak át Európába, és földrajzilag Oroszország is csak részben tartozik ide).
A táblázatban balról jobbra csökkenő lakosságszám szerint szerepelnek az országok, Lengyelország a legkisebb a maga 38 milliójával (a következő Románia a 21 milliójával már nem szerepel a táblázatban). Ami szembetűnő, hogy Ukrajnában nagyon felül vannak reprezentálva a fél milliónál nagyobb városok, és milliósból is csak az oroszoknak és a törököknek van több.
Ami megdöbbentő, hogy a franciáknál már az 5-6. helyezett város is csak pár százezres.
És végül ugorjunk még egyet: a világ 12 legnagyobb lakosságú országára is néztem egy hasonlót. (Érdekesség, hogy Európából egyedül az oroszok férnek bele a top12-be!)
Az utólsó ábrán talán még jobban látszik, hogy Kína külön kategória. Még a 20. legnépesebb városuk is 4 millió feletti. A másik, ami szembetűnő, hogy Banglades mennyire nem városiasodott. 161 milliós ország, és csak 27 db 100 ezernél népesebb városa van, szerintem ez egészen elképesztő. A lakosságnak csak kb. 8%-a lakik legalább Kecskemét nagyságú városban. A másik véglet Japán, ahol 12 db milliós város van, ezzel 4. helyen állnak ebben, miközben az össz lakosságszámban csak 11-dikek. Megjegyzendő, hogy a világ top1 népességű városa is Japánban van.
(Sajnos a fentiek nem lehetnek teljesen egzaktak, hiszen nem tudtam pontos és egységes adatokkal számolni. Az adatok 2001-2011 közöttiek, a legtöbb országból 2006-os adatokat találtam. Ezek jó része ráadásul becslés. Valószínűleg a friss adatok alapján már látszana, hogy Kína és India közt záródik az olló. És talán Banglades sem tűnne ennyire falusiasnak a legfrissebb adatok alapján.)
Ide vág kicsit: Európa 1000 feletti településeiről egy térkép.
Vélemény, hozzászólás?