Mindjárt az első meccsen Curry megdobta a rekordhoz szükséges 7 triplát (még eggyel többet is), és ezzel minden idők legtöbb rájátszás-beli triplájánál jár. A döntők történetében már vezetett korábban is, már csak az alapszakaszelsőség van hátra, ahhoz még hiányzik párszáz tripla.

Popovics lett a legtöbb győzelmet arató edző.

Második meccsen szintén Warriors köthető egy rekordhoz, de ez negatív rekord: 31 ponttal vezettek 19:31-gyel a vége előtt, és kikaptak! Eddig 29 volt a rájátszás rekord:) És mindezt a címvédő szenvedte el. A Warriors soha ilyen hamar nem ért még el 100 pontot, mégis kikaptak.

Másik rekord, igaz ez nem all time, azt hiszem csak 55 éves kb: a Phili 51 pontot dobott a 3 negyedben.

A Portland az 5. meccsen úgy ejtette ki az OKC-t, hogy Lillard a dudaszó pillanatában dobta a továbbjutást érő triplát. Ilyet már csinált pár évvel korábban a Houston ellen is, korábban még kétszer Jordan csinált ilyet, meg még 2 eset volt. Tehát aktívak közül ha jól értem, csak Lillard csinált hasonlót. Egyébként 50 pontig jutott.

A Phili 5. meccse után jött a statisztika, hogy 1989 óta ők az első csapat, amelyik legalább 600 pontot dobott az első 5 rájátszás meccsén (akkor a Lakers 600, a Phoenix 618 pontot dobott). Azóta se sikerült másnak. Erre 2 napra rá a Warriors 618-at hozott ebben a mutatóban, az más kérdés, hogy ők ezzel még nem jutottak tovább, mert kaptak is 578 pontot, elég rossz eloszlásban: amikor nyertek, akkor az ellenfél 104, 105, 105 pontot dobott rendre, amikor kikaptak: 135, 129 pontokat… A 3 évvel ezelőtti vesztes nagydöntő óta most először kapnak ki zsinórban másodszor otthon, mármint gondolom a rájátszásban, mert ha az alapszakaszt is idevesszük, akkor ez durva stat lenne.

Érdekes megnézni, melyik csapat játékosait hova rangsorolják. Itt egy top100. A Warriorst nem értem, miért istenítik ennyire, oké ők az egyetlen csapat ahol 2 szupersztár van, de ha egyiket leveszik, akkor bárki jó lehet ellenük. Warriorsos top100-asok: top5, top6, top28, top30, top77. De Clippers se rossz: top15, top38, top40, top53, top55, az 5. emberük job, mint a Warriors 5. embere… Houston: top1, top29, top35, top97… Portland: top12, top46, top68, top95… És nézzük a keleti top1-et: top4, top39, top41, top57, top74, ez is durva…Toronto: top7, top20, top36, top73, top75, top81, jóég 6 ember a top81-ben! Akkor már legyen teljes a kép: Boston: top10, top34, top42, top48, top59, top84. Ja most nézem, a Denver és a Phili kimarad, inkább idemásolom táblázatosan mindkét konferenciából a top4 csapatot…


Playoff 2. kör: a Warriors 2015 óta a párharcai 1. meccseit tekintve 17-1-re áll (beleszámolva a mostani Houston elleni meccset is). Ami durvább, hogy az elmúlt 3 szezont tekintve (tehát amióta ott van Durant) egyedül a Boston áll ellenük döntetlenre (3-3), tegnapig a Houston volt a másik (9-9), de most már a Warriors 10-9-re áll a Houston ellen is. A többi 27 csapat ellen pluszban van a Warriors. Másfelől a Warriors az első meccsen 22 triplakísérletet tett csak, ami ebben a domináns érájukban negatív rekord. A Houston pedig NBA csúcsot állított fel (nem tudom, hogy csak rájátszás, vagy totál), 28 triplakísérlet egy félidő alatt. Most hallottam, pedig ez még alapszakasz rekord, hogy a Warriors az elmúlt 5 évben annyi meccset nyert az alapszakaszban, mint 5 év alatt még soha senki. 82*5 meccsből rendre: 67+73+67+58+57=322/410 (78.5%)… ezzel 2014-15-ös és azt követő 2 szezonban magasan elsők voltak, az utóbbi 2 szezonban viszont csak 3.-ok. De ugye pont azt a szezont bukták el, ahol 73-9-es rekordot csináltak.

A 2. kör 4. meccs után már csak a warriors van talpon azok közül (sőt ez már a 2. kör elején is így volt:)), akik minden meccsen legalább 100 pontot szereztek (Clippers és Nets kiesett már). A baj az, hogy ennek a 3 csapatnak minden meccsén az ellenfél is legalább 100-at szerzett:)

Nagyon durva volt a Portland Denver 3. meccs, ahol 4 hosszabbítás volt, 58 éve nem volt ilyen. Két ember is 60 percnél többet volt pályán, az appok nem tudtak ezzel mit kezdeni, 60-nál nullázódtak, és 65 perc helyett mondjuk csak 5-öt írtak, még a hivatalos nba oldalon is:) Azóta javítva lett.

Az utolsó Houston elleni meccsen a Warriorsban Curry egyes negyedekben szórt pontjai így néztek ki: 0, 0, 10, 23… az utolsó 5 percben egymaga szórt annyit, mint a Houston (16-16).


Playoff 3. kör: Curry 27. alkalommal (alapszakasz+rájátszás) szórt legalább 9 triplát egy meccsen, durva. De ha nagydöntőznek, akár még Thompson is előrejöhet a top2 helyre a playoff tripla örökranglistán, ehhez már csak negyvenegynéhány tripla kellene. Jelenleg top4.

Curry testvérek az első testvérpár egyébként NBA történetében, amelyik főcsoportdöntőt játszik egymás ellen (Steph: 36 pont, Seth: 3 pont).

A másik ágon az 1. meccsen a Bucks (11/44) és a Raptors (15/42) összesen 60 triplakísérletet hibázott!