Változások a világtérképen a történelem során Gyakorlatilag a komplett történelem végigkövethető ezen keresztül.
A világ mindenkori legnagyobb városai A világtörténelem során eddig 19 olyan város volt, ami elmondhatta magáról, hogy egy ideig a világ legnagyobb városa volt. Erről a 19 városról szól ez a bejegyzés. Ez is kicsit ide vág.
A leghosszabb ideig hatalmon lévő uralkodók listája A Thaiföldi uralkodó volt az élők közt a top1 pár napja, amikor mutattam a többieknek a listát. Erre másnap meghalt szegény (2016. október 13-án), mi ennek az esélye? Így ketten maradtak az élők közül a toplistán: Gyaco és II. Erzsébet, pont egymás után következnek a listán. (2016.10.17) A másik, amit már középiskolás koromban is nagyon durvának találtam, hogy XIV. és XV. Lajos egymás után következett és mindketten extrém sokáig uralkodtak, ezen a listán is szerepelnek mindketten. Ketten együtt 1643-1774 közt voltak hatalmon. Akkor, amikor az átlagéletkor 30 év körül lehetett. Hány és hány generáció tűnt el úgy, hogy ez a két ember volt hatalmon Európa egyik legjelentősebb országában. Nagyon durva.
 A legnagyobb birodalmak listája Az angol megfelelője nagyon foghíjas volt furcsa módon, ezért nem linkeltem be.
A legtöbb halálos áldozattal járó háborúk listája Megdöbbentő, hogy az I. vh. csak 9. a listán! Az első 10-ben 6 kínai belháború van!
Háborúk alakulása hosszú távon Ez egy nagyon jó adatbázis, nagyon sok infografikával. A törihez főleg a háborús dolgok tartoznak, de sok más is van, demográfiához és gazdasághoz is belinkeltem.
A Sóni átok Egy sóni törzsfőnök átkáról szóló legenda, amely minden olyan amerikai elnökre vonatkozik, akit 20-al osztható évben választanak meg.
Napi történelmi forrás weboldal és blog És még fb-on fenn van…
Magyar ezredek az I. vh-ban Itt egy cikk róla.

Külön táblázatba gyűjtöttem azokat a szuper történelmi térképanimációkat, amikből nagyon sok kering mostanában a neten:

Európa elmúlt ezer éve
Kevés olyan stabil pont volt Európában, mint Magyarország.
Európa teljes történelme, KR.E 350-től KR.U.2016-ig évente
Ez kicsit alaposabb, mint az előző.
Világtörténelmi animáció KR.E 3175- KR.U.2016 Talán ez a legátfogóbb az összes közül, amit ide beválogattam. (De úgy látszik mindig felraknak egy még jobbat, ez már KR.E 200.000-től kezdődik.)
 A Római birodalom Így múlik el a világ dicsősége…
 Az I. világháború  Durva, hogy a II. vh-hoz képest mennyire kevesett változott a térkép.
A II. világháború Európában Nagyon jól látszik, hogy 1942-43 telén eldőlt már a dolog a keleti fronton, annak ellenére, hogy utána fél évig szinte teljesen beállt a frontvonal.
A II. világháború világszerte Szinte hihetetlen, hogy a japánok 1 évvel Hiroshima előtt még szinte teljesen birtokolták a megszerzett területeiket.