A Grand Slam férfi egyéni győzteseit átnézve az a legszembetűnőbb, hogy az elmúlt bő évtizedben elképesztő módon dominált a Federer+Nadal+Djokovic trió, mára ők lettek minden idők három legeredményesebb egyéni játékosa. (Nagyon jó összefoglalás a témában, Murray-vel kiegészítve itt.) Más persze a helyzet, ha a Grand Slam győzelmeken kívül az 1968 előtti profi versenyeket is figyelembe vesszük, erről részletesebben itt írok. De ebben a bejegyzésben most csak a Grand Slam tornákkal foglalkozom.

Férfiaknál a legrégebbi GS verseny a wimbledoni (1877), de az amerikaiból rendeztek legtöbbet, mivel az az egyetlen verseny, ami sosem maradt még el. A wimbledoni a 2 háború miatt összesen 10-szer, a francia 11-szer, az ausztrál pedig 8-szor maradt el. A francia verseny ráadásul 1925 előtt nem volt nemzetközi, addig csak franciák indulhattak rajta. (Ezt az első 29 francia versenyt a legtöbb helyen nem is tekintik hivatalos GS versenynek, de én itt a teljesség kedvéért azokat is megemlítem majd a statisztikáknál.) Az ún. Open éra az 1968-as francia versenytől számítható, onnantól indulhatnak profik is a GS versenyeken.

1. A következő 3 diagramon azoknak a versenyzőknek a győzelmeit ábrázoltam kumulálva, akik legalább 5 férfi egyes GS címet nyertek. Az első ábrán figyelembe vettem a 29 korai francia versenyt is, a második ábrán ezekkel nem számoltam, a harmadikon pedig csak az Open éra versenyeit vizsgáltam. Az így kiemelt top játékosok száma a 3 esetben rendre 31, 29 illetve 14. Ők együtt 265/251/136 versenyt nyertek meg az eddigi összes 493/464/203 GS-ből. (A top játékosok közül 3-nak volt olyan bajnoki címe, ami a korai francia versenyeken született: Cochet és Borotra 1-1 győzelme illetve Decugisnak valamennyi győzelme ilyen, de enélkül a győzelem nélkül már Borotrának sincs meg az 5 címe. Az Open érára való áttérés pedig 2 játékost érint: mindössze Laver és Rosewall azok, akik úgy nyertek legalább 5 címet, hogy mindkét érában legalább egyszer bajnokok lettek. Mivel Rosewall az Open érában “csak” 4 címet nyert, így ő az ottani top játékosok közt már nem szerepel.)

A legalább 5 egyéni férfi Grand Slamet nyert teniszezők győzelmei a 29 korai francia címet beleszámítva (31 ilyen versenyző volt eddig)

A legalább 5 egyéni férfi Grand Slamet nyert teniszezők győzelmei a 29 korai francia címet nem számítva (29 ilyen versenyző volt eddig)

A legalább 5 egyéni férfi Grand Slamet nyert teniszezők győzelmei az Open érában (14 ilyen versenyző volt eddig)

Nagyon jól látszik, hogy 2000 után csak 3 kiugró játékos volt eddig, de ők 100 év távlatában is nagyon kiemelkednek, ráadásul nagyjából egyszerre (pár év eltéréssel) értek el a csúcsra. 3 olyan év is volt (2008, 2012 és 2018), amikor mindhárman nyertek GS-t, a 10 év eltérés jól jelzi, milyen hosszú ideig voltak meghatározó játékosok.

2. 2005 Wimbledontól 2012 US Openig terjedő időszakban 30 versenyből 29-en közülük került ki a győztes, és a 30-ból 14-szer mindkét döntőst ők adták. Ez a dominancia példátlan a tenisz történetében, soha máskor nem fordult elő, hogy 30 egymást követő GS tornán összesen 4 győztest avattak. Mint ahogy az sem történt még meg, ami 2005-18 közt, hogy 55 egymást követő GS tornán mindössze 7 győztes osztozott a címeken, lásd a következő ábrán:

Az ábra azt mutatja, hogy az elmúlt x verseny bajnoki címein hány versenyző osztozott. Tehát pl. 2018 végéig az utolsó 55 versenyen összesen 7 különböző győztes született.

2004 elejétől mind a 4 nagy versenyen csak egyszer-egyszer fordult elő, hogy hármuk nélkül rendezték a döntőt: a Roland Garroson 2004-ben, Ausztráliában 2005-ben, US Openen 2014-ben, Wimbledonban 2016-ban, vagyis 2005-14 közt zsinórban 38 döntőn ott volt legalább egyikük.

3. A következő diagramoknál ugyanazt a 3 esetet néztem meg, mint az 1. pontnál (kezdeti francia versenyek figyelembe vétele/francia versenyek elhagyása/Open éra). Az ábrák elég jól mutatják, hogy a sok címet nyert játékosok milyen nagy százalékát nyerték az összes Grand Slam tornának. Volt több olyan időszak, amikor nem bukkantak fel korszakos játékosok, gondolom ez összefügg a versenyek rendezési elveivel. Amióta Open éra van, azóta nem volt olyan év, amiben nem nyert legalább 1 GS tornát valamelyik hosszabb távon meghatározó játékos (pontosabban a 3. esetben  az 1972-es év ilyen, mert ott Rosewall győzelme nem számít). Annyira erős kicsúcsosodás pedig, mint 2006-8-ban, még sosem volt korábban (zsinórban 3 éven át mindent a meghatározó játékosok nyertek).

Minden GS címet figyelembe véve

A 29 korai francia verseny nélkül

Open érában

4. A legtöbb sokszoros győztes kb. 1 évtizedig dominál. A nagy hármas esetében 15-13-10 év telt el az első és utolsó győzelmek közt, de még mindegyikükben benne lehet egy-két győzelem, illetve Djokovicban akár még sok is. A rekorder ezen a téren Rosewall, aki 1953-ban és 1972-ben is nyert címet (19 év különbség), de utána e tekintetben Federer és Nadal következik. Ennél durvább, hogy az első címet követő utolsó duplázás a nagy triónál 14-12-10 évet követően következett be, rajtuk kívül csak Laver (9 év) és Connors (8 év) tudott legalább 8 évvel a kezdés után duplázni.

5. A trió dominanciáját jelzi, hogy 2004 elejétől 2018 végéig a 60-ból 50 GS-t ők nyertek, 7 olyan év volt, amikor rajtuk kívül más nem is nyert, és csak 2 olyan év volt, amikor csak 4-ből 2-t nyertek meg. Itt látható pár idevágó táblázat, amik szerint a 2000-es években Federer dominált (15-6-1 GS cím), 2010-es években Djokié volt a legtöbb cím (13-11-5), Nadal pedig mindkét évtizedben a 2. volt. Itt egy szerintem nagyon beszédes diagram az utóbbi évek GS címeiről, ebben Federer legelső, 2003-as címe nem szerepel.

A 4 Grand Slamet kik nyerték meg 2004-től kezdődően

Rajtuk kívül Wawrinkának és Murray-nek 3-3 cím jutott, 4 további játékosnak 1-1 cím.  Az alábbi diagram a győzteseken kívül a döntőbeli ellenfeleket is mutatja:

2004-től kezdve a GS döntősök listája

A színezett táblázaton vörös-narancs-rózsaszín a nagy trió színezése, Murray és Wawrinka pedig a zöld árnyalatait kapta. Jól látszik, hogy az Ausztrál Openen 9 éven át csak ez az 5 versenyző jutott fináléba, még érdekesebb, hogy 8 éven át mindig Nadal vagy Murray volt a 2., nyerni egyikük sem tudott ez alatt. 2006-tól az 5 nevesített versenyzőn kívül csak a US Opent tudta más megnyerni! Wimbledonban 2003-tól kezdve csak 4 versenyző tudott nyerni (8+4+2+2 leosztásban, Federer első győzelme ezen az ábrán sem látszik). Érdekesség, hogy 2008-12 közt 4 alkalommal is előfordult, hogy egy GS torna elődöntőjébe Nadal, Federer, Djokovic és Murray mindannyian bejutottak! A fentiek az alábbi ábrán diagram formájában is láthatóak:

GS győztesek és döntősök 2004-től

6. A fenti dominanciából következik, hogy ebben a korszakban nem is nagyon termelődtek ki új bajnokok. Ha azt nézzük, hogy melyik évtized mennyi új bajnokot termelt ki, akkor eddig a 2010-es évek kiugróan kevés bajnokkal áll. Szám szerint 3 emberrel: a nagy trión kívül a ’10-es években csak a már említett Murray, Wavrinka és Cilic tudott címet nyerni, más új bajnokot nem is avattak 2010 eleje óta, pedig az évtized 40 versenyéből már 36 döntőn túl vagyunk! Még 4 GS van az évtizedből, vajon hány új bajnok lesz?

Ezzel szorosan összefügg, hogy jelenleg (2018.végén) nincs 1988-nál fiatalabb férfi egyes GS győztes… A nagy trió születési évei: 1981, 1986, 1987. Murray és Wavrinka születése: 1987, 1985, és Del Potro és Cilic aki még aktív győztes, ők 1988-asok.

Az egyes évtizedekben 1 GS-re hány új bajnok jutott, minden GS címet figyelembe véve

Az egyes évtizedekben 1 GS-re hány új bajnok jutott, a 29 korai francia verseny nélkül

A fenti táblázatok diagramok azt mutatja, hogy az 1870-es években mindegyik tornán más nyert (igaz abban az évtizedben összesen 3 tornát rendeztek). Az 1930-as és 50-es években volt a legtöbb új bajnok 15 ill. 16 jutott a 40 tornára. Viszont arányaiban a 40-es években több új bajnok termelődött ki, hiszen a háború miatt csak 23 torna volt, de 11 új bajnok. A ’80-as években 39 tornára 9 új bajnok jutott, a mostani évtized előtt ez volt a bajnokokban leginkább szegény évtized.

7. További adalék, hogy a trió mindhárom tagja megnyerte valamennyi GS-t pályafutása során legalább egyszer (ezt hívják karrier Grand Slam-nek). Eddig ez 8 férfinak sikerült egyéniben. Közülük kettő a ’30-as években, kettő pedig a ’60-as években robbant be. Rajtuk kívül még Agassinak sikerült a bravúr a ’90-es években, majd a nagy triónak a 2000-es évektől napjainkig: Federer 2003-2009 közt szerezte meg az összes címet, Nadal 2005-2010 között, Djokovic pedig 2008-2016 között. A 4 fajta címhez egyébként legalább 6 bajnoki győzelem társul, Don Budge volt az, aki 1937-38-ban zsinórban nyert 6 címet, ez mai napig rekord. Utána nem is indult több GS versenyen:). Rajta kívül csak Rod Laver csinálta meg a klasszikus GS-t, ami egyazon évben minden cím megnyerését jelenti (Lavernek ez kétszer is sikerült: 1962-ben és 1969-ben). Az alábbi 2 ábra azt mutatja, melyik bajnok hány címig jutott. Minden bajnokot abba az évtizedbe soroltam, amelyikben az első címét nyerte.

Az egyes évtizedek új bajnokai hány fajta GS-t nyertek meg pályafutásuk során, minden GS címet figyelembe véve

Az egyes évtizedek új bajnokai hány fajta GS-t nyertek meg pályafutásuk során, a 29 korai francia verseny nélkül

Érdekes, hogy mennyi nagy bajnok volt, akiknek “csak” 3 cím elnyerése sikerült, csak hogy az utóbbi évtizedeket említsük: Connors, Wilander, Becker, Edberg, és Lendl, sőt még Samprasnak sem sikerült mindegyiket megnyerni, pedig 14 címet szerzett. Borg példája még szélsőségesebb, hiszen 11 címet nyert, de csak 2 félét. Max Decugis pedig 8 címet nyert, de mindet egy helyen (ez még abban a korszakban volt, amikor a francia versenyen csak franciák indulhattak).

Hogy a másik végletet is megemlítsem: a 3 féle címet nyertek közt 2 olyan is van (Arthur Ashe a ’60-as évekből, és Wawrinka napjainkból), akik összesen 3-at nyertek, és ebből sikerült 3 félét megcsinálni.

(Nem pont ide vág, pusztán érdekesség: A legalább 5-szörös GS bajnokok közül egyedül Lendl az, aki kevesebb döntőt nyert, mint veszített. Az elmúlt 40 évben rajta kívül egyedül Murray az a többszörös bajnokok közül, akinek negatív a mérlege (3-8). Még egy adalék: Eddig csak két ausztrál: Roy Emerson és Rod Laver tudott mind a 4 címből legalább 2-t nyerni. A nagy trió mindegyikének van egy olyan címe, amit csak egyszer nyert meg… Az Open Érában így még senki sem nyert mindenből 2-t, hisz Laver a címei nagyobb részét még az Open Éra előtt nyerte, Emerson pedig mindet..)

8. Small slam-nek nevezzük azt, amikor valaki egy adott éven belül a 4 GS tornából hármat megnyer. Ez az Open Éra előtt 6 alkalommal fordult elő (2 klasszikus Grand Slam mellett), az Open Érában pedig 1 klasszikus Grand Slam mellett 8 Small Slam volt. 1 köthető Jimmy Connors nevéhez (1974), 1-et csinált Mats Wilander (1988), a többi 6-ot a trió követte el: Federer (2004, 2006, 2007), Nadal (2010), Djokovic (2011, 2015). Érdekesség, hogy Federer 2 és Djokovic egyik Small Slamjének évében a 4. tornát Nadal nyerte, Federer mindháromszor a döntőig jutott.

9. Eddig 160 GS bajnok volt (a 29 korai francia verseny nélkül 149), a sorszámokból is látszik, hogy mennyire kortárs a nagy hármas: Federer a 152-dik (141), Nadal a 155-dik (144), Djokovic a 156-dik (145) bajnok a sorban. Nadalon és Djokovicon kívül csak Laver és Emerson az, akik egymást követték a sorban (101-102-dik, ill. 90-91-dik) a legalább 10 címet nyert bajnokok közül. Connors és Borg (115-116, ill. 104-105) említhető még, akik egymást követték, ők 8 ill. 11 címig jutottak aztán. (Összehasonlításul: a nőknél a 10-nél több címet nyert bajnokok szinte mindig egy időben ketten domináltak, pl. Navratilovával egy időben Chris Evert majd Steffi Graf, vagy Billie Jean King-gel egy időben Margaret Court… Egyetlen kivétel Serena Williams, aki már éppen nem döntőzött Steffi Graf-fal).

10. A GS Címeket tekintve Federer, Nadal és Djokovics 20-17-14 címmel a Top 1, top 2 és holtversenyes top3 helyen áll. Döntők számát tekintve szintén ők az első 3: 30-24-23 döntővel jelenleg, ebből 20 olyan döntő volt, ami köztük zajlott. (Nadal 24 döntőjéből 16-ot Federer vagy Djoki ellen játszott, 7 vesztes döntőjéből 6 ellenük született! Djokovic pedig 22 döntőjéből 18-at összesen három ember ellen játszott, Nadal (7) és Federer (4) mellett Murray-vel is játszott 7-szer, 5-ször le is győzte. Murray 11 eddigi döntőjéből 10-szer Federer vagy Djoki volt az ellenfele, ezért is tart “csak” 3 címnél.) Minden idők 3 leggyakoribb párharca a férfi Grand Slam-ek történetében szintén köztük zajlott: Djoki-Federer 15 meccs, Djoki-Nadal 14 meccs, Federer-Nadal 12 meccs.

11. Mellesleg: még Olimpiát is csak ezek a játékosok nyertek az utóbbi időben: 2008 Nadal, 2012 és 2016 Murray (Federer egyénit nem nyert, csak párost… na kivel, hát Wavrinkával).

12. A világranglistán 2007 és 2016 közt, tehát közel 10 éven át folyamatosan egyszerre a top10-ben voltak ők hárman, és ebből kb. 5 évig ők voltak az első 3 helyezett (lásd itt ). Sosem fordult még elő, hogy 13 év különbséggel ismétlődjön az első 2 helyezett: a Federer-Nadal 1-2. helyezés először 2005.07.25-én fordult elő, utoljára pedig 2018.06.24-én. (A Nadal-Federer sorrend is 10 év különbséggel ismétlődött: 2008.08.18-án volt először és 2018 szeptember 10-én még fennált). Egyébként 14 év különbséggel az első helyen sem ismételt senki (Megjegyzés: a nőknél Martina Hingis 20 év különbséggel volt egyéni illetve páros listavezető!). Ezen a téren is Federer és Nadal az 1. és 2.  (14 év 142 nap, illetve 10 év 16 nap). Federer mellékesen minden idők legidősebb listavezetője is. Nyilvántartják azt is, kik vezették az év egészében a ranglistát. Ez 6 férfinak sikerült eddig (hatuknak összesen 12-szer), köztük Federernek 3-szor (ennél többször senkinek sem), Djokovicnak 1-szer, Nadalnak egyszer sem. A világranglista dominálásáról íme egy nagyon jó összefoglaló: 1, 2.

13. Zárásul lássuk, mennyire sok az eddig a trió által nyert 51 (20+17+14) cím az Open érában elnyert összesen 203 címhez képest.

Minden oszlop 51 Grand Slam tornagyőzelmet jelöl

Néhány szubjektív megjegyzés: a nagy trióból jelen állás szerint szinte minden GS statisztika szerint Federer tekinthető a legnagyobb játékosnak, nem csak a 20 címe miatt, hanem mert a 4 versenyből 3-on minden idők egyik legjobbja. A legkevésbé Nadal sokoldalú, de ő a francia versenyen annyira egyedülállót mutatott, hogy nehéz lenne eldönteni, ő a nagyobb játékos, vagy Djokovic. Murray és Wawrinka közül egyértelműen Murray a nagyobb formátumú játékos, sokkal hosszabb ideig volt a csúcsközelben. Muszáj megemlíteni Berdych és Tsonga nevét is, akik elmondhatják magukról, hogy az utóbbi 15 év legeredményesebb 5 játékosát egytől egyig megverték legalább egyszer GS tornán. Del Potrot pedig azért kell megemlíteni, mert ő az egyetlen a tenisztörténelemben, aki ötükön kívül GS döntőben le tudta győzni a “nagy 5-ös” valamelyikét (a teljesség kedvéért tisztázzuk, hogy a nagy 5-ös mindegyike legyőzte az összes többit legalább egyszer GS tornán). Emellett bukott is ellenük egy döntőt. Van 3 ember, akik 2 döntőt is buktak a nagyok (konkrétan a trió) ellen: Anderson, Cilic és Söderling, és talán a legfájóbb Roddick története, aki 5 döntőjéből 4-et elbukott, mindet Federer ellen. Az említett teniszezők többszörös bajnokok lehetnének, ha nem születik meg ez az 5 ember, Murray pedig az utóbbi 20 év legnagyobbja lehetett volna, ha nincs a nagy trió.

Vannak-e még rekordok, amiket nem ez a trió tart? Igen, például közülük kerülhetne ki az első olyan játékos az Open érában, aki minden címet legalább 2-szer megnyert. Ehhez mindegyiküknek csak 1 cím hiányzik. Szerintem Djokovic van hozzá legközelebb. A másik lehetséges rekord lenne, hogy a 4 GS mellé megnyerjék az egyéni Olimpiai címet, ez közülük eddig csak Nadalnak sikerült, korábban pedig Agassinak. Ja még egy rekord: Agassi volt az egyetlen, aki 3 évtizetben is volt ranglista-dobogós… Ehhez Federernek és Nadalnak már csak bő egy év hiányzik a csúcs közelében:) És persze ott vannak a korai profi versenyekkel kombinált rekordok…